Megvan az a jelenség, amikor Facebook-on az egyéves vagy hároméves fel van köszöntve?
„Tibike, mézes mackóm, jó hogy megszülettél, nagyon szeretlek”
Borzalmasan irritál ez a fajta jelenség. A bébi olvasni sem tud, szerencsésen leszarja, hogy van Facebook nevű – mára már a képmutatás helyévé vált – alkalmazás , és reméljük, Tibike amúgy valóban jól van, s nem csak a képen érzi jól magát.
Anyuka fürdik a dicsőségben, özönlenek a kommentek, Tibike szép nagyfiú már, nahát! ÉS milyen okos, és milyen bájos! Lájkok tömkelege és akármi. Anyuka elégedett, mert Tibikét és az ő egóját is kellően fényezték és szeretgette a Facebook ámuldozó közönsége.
Aztán a későbbiek során a helyzet súlyosodik. Akkor Tibike már nagyobb lesz, lehet, hogy olvasni is tud. Ekkor Anyuka Tibikét felköszönti a FB oldalán emígyen:
„Köszönöm, hogy jöttél, hogy sz életem részévé váltál, nagyon szeretlek” !
Tibike eközben a háta mögött Xboxozik, és leszarja Anyukát. Vajon kinek üzen így Anyuka? Mert hogy nem a fiának, az hótziher.
A lájkok és köszöntések most sem maradhatnak el. Miért nem elég odamenni Tibikéhez megölelni, és azt mondani: ma csak a Te napod van? Kirándulunk, társasozunk, vagy moziba megyünk FB jelenlét nélkül, azaz bizonyíték nélkül?
Kinek szól a vakítás? Anyuka szeretne még több lájkot gyűjteni gyermeke számára? VAgy önmagának kell az érzés, hogy látszódik a világban Tibike által? Vagy ez jó érzés, hogy néha vadidegenek is aláírnak, hogy boldog születésnapot Tibike? Rém kínos! És miért kell ezt tudnia a világnak? Kit érdekel a családon kívül vajon Tibike? Jó, persze, a barátai, és akik ismerik: őket igen. De a legtöbbször olyan emberek irkálnak, akik nem is ismerik a gyereket.
Ahogy nődögél Tibike, esetleg versenyeket is nyer. Anyuka kiposztol, büszke, alázatosan fogadja a hívek nyalását. A kitűnő bizonyítványt, az első helyezett versenyt, meg kell mutatni a világnak. Hiszen ki tudja, lehet, egy új Einstein lapul ebben a gyerekben, lehet, hogy később, jó, ha erről nyom lesz.
Nem mondom, hogy nem élek közösségi életet, de nem tolom ki a gyerekeimet az éterbe, pláne nem ott köszöntöm meg. Ha szeretem, neki mondom, nem a közönségnek.
De hát egy egy abszolút személyes vélemény…..ÉS abszolút utálom ezt a jelenséget.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: