Szeret vagy nem szeret?

A szeretet nem csak a szeretlek szóval érthető és érezhető, akkor sem, ha naponta százszor mondják neked, vagy írják is le, nem válik valódibbá.  Annyi kirakat szeretet, mint manapság, soha nem létezett. A valódi szeretet és összetartozás nem köznyilvánosság tárgya és főleg nem a közösségi oldalakon lakik, pedig mostanában mintha sokan így próbálnának kifelé élni.

Hosszabb együtt töltött idő után a bizonytalanok leszünk abban, hogy a társunk szeret- e minket.  Itt elsősorban a szeretetnyelveink különbözősége nyilvánul meg a kérdés feltevésekor, (erről a következő blogbejegyzésben írok majd), de egyébként is, az idő múlásával lassan alábbhagyó szenvedély csitulása mindenkit arra késztet, hogy megkérdezze magától: szeret még egyáltalán?

Hiszen már  nem vagyunk abban a teljesség együtt, mint régen, és már nem ugyanolyan az érzés, mint amikor megismerkedtünk.  Nem égünk ezer fokkal és lánggal, nincs az az izgalmas érzés, ami a gyomorban jelentkezik, mint a kapcsolatunk kezdetén. Mind emlékszünk erre, hogy ez milyen jó volt!

De igen, valóban a szeretet érzése egy másfajta érzéssé alakul: a szenvedélyt lassan felváltja egy másik finomság: megjelenik a bizalom, a meghittség a kapcsolatunkban. Tagadhatatlan, hogy a megszokásé is, ami a hosszú kapcsolatokban a bizonytalanság érzését generálja mindkét félnél.

Szeret még, vagy csak megszokott?

Az alábbi pár kérdés segít tesztelni ezt, ha ebből pár dolog is igaz, akkor még mindig szeretet van jelen a kapcsolatotokban.

Ha ezek hiányoznak sem baj! Meg lehet fordítani, és pozitív előjellé alakítani! A kapcsolati munkákban ez a kedvenc részem  🙂


Ha tetszett a cikk, köszönettel veszem, ha megosztod! 🙂

Címkék: , ,
Tovább a blogra »